Kedves Szülők! Tisztelt Szurkolóink és Szimpatizánsaink! Segítsenek nekünk, máris kezdhetjük a 2019/2020-as TAO támogatások megszerzését! Ezt a pénzt csak utánpótlás korú sportolóinkra költhetjük, a Kosársuliban edző és versenyző gyerekre.
Ha van ötletük, írjanak bátran: dr.elekandras@t-online.hu

 

A Gyermek Bajnokság 7. fordulóját játszottuk szombat/vasárnap. A Rókák (fotónkon) és a HSA Hattyúk csoportgyőztesek lettek, másik két csapatunk - a Gepárdok és a HSA Pumák pedig második helyen végzett.
Varga Franciska fotói a vásárhelyen megrendezett leány tornáról galériánkban megnézhetők: http://vasarhelyikosarsuli.hu/galeria/category/384-2019 

Eredmények:

2019.03.31. Szolnok – FH_C csoport: 2. hely

Vásárhelyi Gepárdok – Tiszai Virágok 67-69
Dobók: Morton Attila 18, Tóth Dániel 13, Ujvári Csaba Márk 10, Vereb Tamás 6, Niksics Alexander 5, Domján András 5, Sándor Zsigmond 5, Farkas Miklós 5, Budácsik Tamás 1, Venicz Levente -, Búza Bence -.
Perák Denis edző: „Nagy lendülettel kezdtünk neki az első összecsapásnak, így az elejétől kezdve pörgős, nagy iramú mérkőzést tudtunk játszani. Ez a hajtás helyenként rohanásba ment át, ami pontatlan támadásokat és rossz védekezéseket eredményezett. Többször is hullámvölgybe kerültünk a mérkőzés során, de egy pillanatig sem adták fel a fiúk és ezért nagyon büszke vagyok rájuk! A kiharcolt büntetőket is kiválóan értékesítettünk, amiért szintén dicséret jár! Úgy gondolom, mindkét csapat megérdemelte volna a győzelmet, de a végjátékből az ellenfél jött ki jobban, gratulálunk nekik!”

Szolnoki Leopárdkölykök – Vásárhelyi Gepárdok 67-79
Dobók: Ujvári Csaba Márk 19, Morton Attila 19, Farkas Miklós 11, Tóth Dániel 7, Domján András 6, Niksics Alexander 4, Búza Bence, 4 Venicz Levente 3, Vereb Tamás 3, Sándor Zsigmond 2, Budácsik Tamás 1.
Perák Denis edző: „Az előző mérkőzés tapasztalatiból tanulva, sokkal kevesebb hibával, de ugyanúgy hajtva és pörögve egy viszonylag simának mondható mérkőzést játszottunk. A támadásokat pontosabban tudtuk befejezni és a lepattanókra is jobban odafigyeltünk, aminek köszönhetően szinte végig vezetve meg tudtunk nyerni a mérkőzést. Örömmel láttam, hogy az edzéseken és a mérkőzésen megbeszélt dolgokat igyekeztünk maximálisan végrehajtani. „

 2019.03.30. Szeged – AH_C csoport: 2. hely

Szeged Ezüstsakálok - Vásárhelyi Rókák 88-29
Dobók: Venicz L.:11 Búza B.:7 Hackl T.:3 Mohácsi D.:3 Bencsik Zo.:1 Marczinka L.:1 Becsei I.:2 Sípos D.:1
Varga Zalán edző: „Nagyon sokat fejlődtek a srácok ebben a szezonban, és ezt leginkább az mutatja, hogy kicsivel több mint három hónap alatt sikerült az utolsó csoportból a C csoportba felverekednünk magunkat, ahol az első ellenfelünk egy olya szegedi csapat volt akik fizikailag és taktikailag is előttünk vannak még.”

 Vásárhelyi Rókák - Szedeák Villámok 52-43

Dobók: Búza B.:28 Venicz L.:8 Budacsik T.:4 Mohácsi D.:2 Marczinka L.:2 Sípos D.:1 Bencsik Za.:2 Bencsik Zo.:2 Becsei I.:2 Hackl T.:1
Varga Zalán edző: „Az első meccsünkből okulva, megbeszéltük, hogy nem engedhetjük, hogy ellenfelünk tetemes előnyre tegyen szert az első játékrészben. Félidőben megbeszéltek után sikerült egy olyan harmadik negyedet produkálnunk, ami egy magabiztos sikerhez vezetett. Gratulálok a csapatnak, hatalmasat küzdöttek!”

 2019.03.31. Hódtói – AH_F csoport: 1. hely

HSA Hattyúk - Ricsilla Kunszentmárton 71-32
Dobók: Pásztor 21, Balogh 18, Oláh 13, Gulyás 6, Szöllősi 4, Pap 4, Piros 3, Rozsos 2.
Molnár Bence edző: „Végre teljes csapattal tudtunk kiállni, meg is lett az eredménye. Felszabadult, jó játékkal, simán nyertük első meccsünket.”

HSA Hattyúk - HSA Pumák 40-26
Dobók: Balogh 9, Pásztor 6, Szöllősi 6, Oláh 6, Pap 5, Gulyás 3, Piros 3, Bordás 2.
Molnár Bence edző: „Remek meccset játszottunk a másik helyi csapat ellen, főleg a védekezésünk volt dicsérhető, de a támadásból is mindenki kivette a részét. Külön kiemelendő, hogy mindkét meccsen akadt nyolc pontszerző is, ami mindenképp bíztató jel.”

 2019.03.31. Hódtói – AH_F csoport: 2. hely

 Szentesi KK/B - HSA Pumák 29 : 42
Dobók: Kárpáczi Jázmin 19, Kokovai Karina 11, Szűcs Léna 4, Dunai Boglárka 2, Kis Krisztin 2, Tősér Lili 2, Héjja Karina 2.
Kotormán Zsuzsa edző: „Jó hangulatú mérkőzésen a lányok lendületesen kezdtek. Sikeres dobások, védekezés jellemezte játékukat. Szép támadásokat vezettek és a lepattanó labdákat is sikeresen szerezték meg. Mind a két csapategység megtett mindent a győzelemért. Gratulálok!”

 HSA Hattyúk - HSA Pumák 40 : 26
Dobók: Kokovai Karina 16, Kárpáczi Jázmin 4, Szűcs Léna 3, Dunai Boglárka 1, Tősér Lili 1, Nyíri Viktória 1 pont.
Kotormán Zsuzsa edző: „Az elmúlt egymás elleni mérkőzés sajnos rossz emlék maradt, a nagy arányú vereség fájó volt. A lányok nagy akarattal és elszántsággal kezdték a mérkőzést, az első három negyed fej-fej melletti eredményt hozott. A magasság fölényben játszó ellenfelünk az utolsó negyedben azonban eldöntötte a mérkőzés végeredményét. Ennek ellenére megdicsérem a lányaimat, hisz a védekezésben megbeszélt feladatot három negyeden át tudták alkalmazni.”